Magamról

15 évesen egyik barátommal kezdtük szórakoztatni az akkori tizenéves korosztályunkat. Ebből a hobbiból szerelem lett. Kezdetben a középiskolás évek alatt Szegeden, majd visszatérve Kiskunmajsára a helyi közösségeket szórakoztattam. Mint a legtöbb dj esetében, nálam is volt intenzívebb és kevésbé erős időszak. Huszonévesen ugyanis a néptánc is az életem részévé vált. Ekkor sikerült megismernem a magyar autentikus néptáncot és népzenét, amire a mai napig nagyon büszke vagyok.

A DJ tevékenységem ebben a munkahelyem, vagyis a középiskola diákjainak rendezett partikon tudott a felszínen maradni, nagy örömömre a diákokkal sokat szórakoztunk. Fontosnak tartottam, hogy a tanítványaim, akik érdeklődtek a DJ szakma iránt, fellépési lehetőséget biztosítsak. Ez számukra örök emlékként marad meg.

Közben a helyi rádióban kaptam műsorkészítési lehetőséget, valamint a diákjaimmal éveken át SIRIUS-NRG névvel egy diákműsort készítettünk.

A 2010-es évektől kezdtem jobban koncentrálni a DJ tevékenységemre, hiszen egyre többen kerestek meg azzal szándékkal, hogy zenét szolgáltassak a rendezvényükön.